Áfonya 1.

- tavaszi virágzáskor 3-4 héten keresztül gyönyörködhetünk a fehértől a halványrózsaszínű virágaiban.
- nyáron és kora ősszel sötétkék, vagy kékesfekete termései díszitik a bokrot.
- télen pedig vesszői sárgára, prirosra, skarlátpirosra színeződne. Fő értéke viszont a gyümölcsében rejlik.

Áfonya virága

Gyümölcssavakat, cukrot,, pektint, cseranyagot, vitaminokat tartalmaz.
Élelmezési értékei közül talán a legismertebb az áfonyadzsem, mint a vadhúsok régi -szinte elengedhetetlen- finom ízesítője. Az áfonya frissen vagy hűtve (2-3 hétig is tárolható) elsőrendű asztali gyümölcs, ami azonban igen sokféle formában feldolgozható (szörp, ivólé, lekvár, krémek, cukrozott gyümölcs, bor stb.) Kíválóan lehet fagyasztani,- felengedve szinte ízletesebb, mint friss gyümölcsként. Szárítással viszont egy évig is eltartható. Az áfonya gyümölcse jelentős A-vitamint tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga.

A termesztés sikerét az alacsony pH értéken kívül a talaj magas szervesanyagtartalma is befolyásolja.
Ezért szerves trágyát, tőzeget, fakérget, esetleg forgácsot kell a talajba keverni. Elérhetünk pH csökkentést ventillált kénpor alkalmazásával is. Sekélyen gyökeresedik, gyökérzete szinte a talajt borító avar alatt helyezkedik el. Ennek magyarázata, hogy a származási helyén gyakran vízelöntés borítja a talajt és az év nagy részén igen magas a talajvíz. A víz szerepe a növény termesztésében kiemelkedő jelentőségű, mivel sekélyen gyökeresedik és ezen gyökerek a talaj leghamarabb kiszáradó rétegében helyezkednek el. A talaj nedvesen tartását mulcsolással segíthetjük. Különös fontosságú az augusztus-szeptemberi csapadék, mert ebben az időszakban történik a következő évi termőrügyek differenciálódása.
Az áfonyabokrok kialakulásának aktív időszaka 6-8 év, de ennek ellenére az ültetés utáni évben már megjelennek az első virágrügyek.

Az áfonya metszése
A bokrok fejlettségi állapotától függően az ültetést követő 3-4-ik évtől kezdve az évi rendszeres metszés az alábbiakból áll:
1. távolítsuk el az elhalt, beteg, sérült vesszőket, gallyakat.
2. metszük le a túl vékony, illetve a túl sűrűn képződött vagy lelógó vesszőket.
3. A 3-4 évesnél idősebb ágakat tőből távolítsuk el.
4. A bokrok körül előtört tőhajtásokból csak 6-8 erőteljesebbet hagyjunk meg, a többit tőből távolítsuk el.

Az áfonyabokrok metszését a nyugalmi időszak alatt bármikor végezhetjük, de a virágzás elötti tél végi időszak ajánlott inkább.
Előfordulhat ugyanis, hogy a vesszők hegye a tél folyamán kissé visszafagy és ezt a tél végi metszés során már figyelembe tudjuk venni.

A gyümölcs tárolása:

Az áfonya érett gyümölcse hűvös pincében pár napig eltartható minőségromlás nélkül.
Hűtőtérben 0 fokos hőmérsékleten néhány hétig , gyorsfagyasztva pedig hónapokig is tárolhatjuk.
A legtöbb áfonyafajtára jellemző, hogy az első két szedésből kapjuk a nagyobb bogyókat, illetve az első szedésből származó gyümölcs jobban tárolható.

Fürtös áfonya: (Vaccinium corymbosum)
Az USA keleti partvidékén őshonos. Nemesítésével 1900 óta foglalkoznak.Savanyú talajt kíván, de a 7 pH-t is elviseli, ennél lúgosabb környezetben azonban elpusztul. Rovarporozta növény, a pollen átvitelét elsősorban poszméhek végzik. Jól bírja a téli hideget, -23 °C-nál sem károsodik.
Napos helyet kedvel.
Gyümölcse elhúzódóan érik, július végétől szeptember elejéig.

Bluecrop
Középerős növekedésű, felfelé törő hajtásrendszerű. A vesszők színe a tenyészidőszakban zöldessárga, a nyugalmi időszakban skarlátvörös.
Fürtje nagy, közepesen laza szerkezetű, bogyói igen nagyok.
Bogyója középnagy vagy nagy. Középkék színű, hamvas. A bogyó könnyen leválik a szárról, jól rázható. Íze kellemesen savanykás, mérsékelten fűszeres.
A legtöbb fajtánál fagyállóbb és szárazságtűrőbb. Az egyik legnagyobb és legkiegyenlítettebb hozamú, középérésű fajta.
Erős metszést igényel.

Vaccinium angustifolium 'Top Hat'Fürtös törpe áfonya
Törpe növekedésű fajta.
Korán termőre fordul, kitűnően alkalmas dézsás termesztésre.
Díszítőértéke megeggyezik a 'Bluecrop' fajtáéval.
Teljesen télálló, nagyhozamú fajta, gyümölcse jól tárolható és szállítható.

Egyéb fajták

Blueray
Bokra rendkívül erős növekedésű, széles hajtásrendszerű. A vesszők színe a tenyészidőszakban világoszöld, a nyugalmi időszakban skarlátvörös. Virágrügye zömök, tompakúpos. Levele közepesen nagy, lándzsahegy alakú. Levéllemeze épélű. Gyümölcsfürtje nagy, meglehetősen tömött, bogyói nagyok, hamvaskék színűek. Íze nagyon jó, aromás. Teljesen télálló, nagyhozamú fajta. Jó tápanyagellátást igényel. Középkorai érésű.

Vörös áfonya
Vaccinium vitis-idaea

Kifejezetten savanyú 3-5 pH talajokat, teljes napfényt kíván.
A növény 5-30 cm magas törpecserje, télen is zöld 1-3 cm hosszú levelekkel.
Jól tűri a téli hideget, elviseli a -22C-ot is. Virágzási ideje május-június, virágai öntermékenyülésre hajlamosak. Gyümölcse 5-10 mm-es, kezdetben fehér, éréskor skarlátpiros, vörös színű.

Termesztett vörös áfonya
Vaccinium macrocarpon

Amerika északi részén őshonos, igen hosszú életű örökzöld bokor.
A Vaccinium oxycoccos - tőzegáfonya - nevű növény alfaja, melyet 1760-ban vettek kultúrába Hollandiában.
A nyirkos, laza talajokat kedveli, ahol a talaj pH értéke 3,2-4,5 között van.
A hó nélküli hosszú hidegek a növény kiszáradását okozhatják.
Szereti a teljes napsütést és a szélvédett helyeket. Jellemző a növényre, hogy a talaj felső rétegében vízgyökereket fejlesszen. A gyökerek a talajmikróbákkal szimbiózisban élnek.
Magassága 1,5-2 méter.

Áfonya öntözése
Szerző: Prof. Dr. Nagy György

Öntözés
A vízellátottság az áfonyatermesztés egyik legalapvetőbb feltétele.
Ahogy az előzőekben is mondtam, az áfonya talajának a tenyészidőszakban állandóan mérsékelt nedvességtartalmúnak kell lennie, amihez heti mintegy 25 mm vízellátotságra van szüksége.
Ez az ellátottság különösen fontos július-augusztusban a gyümölcsérés, illetve augusztusszeptemberben a jövő évi termőrügyek differenciálódása idején, vagyis a kevésbé csapadékos nyári, koraőszi hónapokban.
Ebben az időszakban gondoskodnunk kell ültetvényünk öntözéséről, amihez - sok tapasztalat összegezése szerint - a csepegtető öntözés a legalkalmasabb.
Alkalmazása során ugyanis a viszonylag vékony, rugalmasan hajlítható műanyag csövekben a vizet könnyűszerrel odavezetjük minden bokor tövéhez és úgy adagoljuk, hogy a gyökérzóna talaja állandó, egyenletes nedvességű legyen.
Ez nem áztatja át - esetleg mértéktelenül - az ültetvény területét, mint a barázdás vagy az esőztető öntözés, hanem a bokrok tövénél és körülötte nedvesíti a talajt a kívánt és jól szabályozható mértékig.
Ne feledkezzünk meg azonban az áfonya savanyú talajigényéről, aminek fenntartásához természetesen az öntözővíznek is - legalább közelítően - hasonló kémhatásúnak kell lennie.
Ezért célszerű, ha az ültetvényünk közelében esővizet gyűjtünk - aminek pH-ja éghajlatunkon általában 4,5-5,2 - és azt az ültetvény szintjénél valamivel magasabban elhelyezett tartályból engedjük a csőhálózatba.
Esővíz hiányában az öntözővíz pH-ját kevés ételecet hozzáadásával - megfelelő reagenssel történő ellenőrzés mellett - kell a kívánt értékre beállítani.
A csepegtető öntözőberendezés könnyen kezelhető, alkalmazása gazdaságos. Vízadagolása finoman szabályozható, sőt automatizálható. A csőhálózat - aminek fényvédő kezeléssel ellátott polietilén anyaga nem károsodik sem a napfény, sem a fagy hatására - akár 10-15 évig is kint lehet a szabadban.
Ismert, hogy ezzel az öntözési móddal a műtrágyaoldat is gazdaságosan jutattható a talajba, így az öntözés és a tápanyagutánpótlás egyszerre, egymás hatását kiegészítve, kedvezőbben érvényesül.


Áfonya igényei - A víz
A víz talán a legalapvetőbb életfeltételnek nevezhető, mert igen sokirányú szerepe van a növények életében. így a növényben lejátszódó biokémiai folyamatok közege, ugyanis oldószere és szállítója a szervetlen (N, P, K stb.), illetve a szerves tápanyagoknak, egyben építőköve is a növény által az asszimiláció során előállított szerves anyagoknak, a párologtatás révén szabályozója a növény testhőmérsékletének, és a sejtfalnyomás (turgor) fenntartása által biztosítója a növényi test tartásának.

Az áfonyatermesztés során is valóban az a legfontosabb szükséglet, hogy a megfelelő jellegű, milyenségü víz a kívánt időben álljon a növények rendelkezésére.
Alapvetően abból kell kiindulni - amint a növénytani leírásban kifejtettem - hogy az áfonyának a talajban rendkívül sekélyen, a talajfelszín közelében inkább szétterülő gyökérzete van, ami a talaj leghamarabb kiszáradó, felső rétegében helyezkedik el.

Ezért az áfonya számára nem a ritkán nagymennyiségű, hanem a gyakran vagy - még helyesebb így mondani - rendszeresen kis mennyiségű vízellátás szükséges, még pedig az egész tenyészidőszakban, vagyis áprilistól szeptember végéig.

Ezen belül különösen fontos az augusztus-szeptemberi csapadék - amit hazánk éghajlati adottságai mellett nagy valószínűséggel öntözés útján kell biztosítanunk - mert ebben az időszakban történik a következő évi termőrügyek differenciálódása.
Ez a növény számára kiugróan nagy energiaigényű folyamat, amihez több tápanyagot használ fel, aminek felvételéhez, illetve előállításához nélkülözhetetlen az egyenletes vízellátás.

Azt is figyelembe kell venni, hogy az áfonya nem mocsári növény, tehát a mértéken felüli, különösen a stagnáló talajnedvességet - mint egy-egy időleges vízborítást a téli, nyugalmi időszakban károsodás nélkül - a tenyészidőszakban nem viseli el, aminek azután teljes levélhullás lehet a következménye.

Az áfonya finoman bojtos gyökérzete - ami egyaránt érzékeny mind a kiszáradásra, mind a túlnedvesedésre - éppen azért olyan dúsan szerteágazó, hogy annak révén a felső talajrétegen hamar átszivárgó vízből minél biztosabban és egyenletesebben legyen képes vízigényét kielégíteni. Ha ez nem lehetséges, akkor a növény nem tud tápanyagot sem felvenni és szállítani, sem asszimiláció révén előállítani, s a bokor így csak senyved, súlyosabb esetben hamarosan elpusztul.
Jóllehet vízigény tekintetben a kultúráfonya fajták között határozott különbséget lehet tapasztalni, mégis általánosságban kimondható, hogy az áfonya a tenyészidőszakban azonos talajnedvességi viszonyokat igényel, amihez a talajnak állandó, mérsékelt nedvességtartalmúnak kell lennie. E szükséges vízellátás forrása részben a csapadék, részben a - viszonylag magasan (35-60 cm) elhelyezkedő - talajvíz. Ahol vagy amikor a kívánt magasságú talajvíz nem áll rendelkezésre, ott vagy akkor különös jelentőséggel bír a csapadék, illetve az öntözés.

Honosítási vizsgálataim során összehasonlítást tettem a magasbokrú áfonya származási területén egy - Magyarországgal azonos szélességi fokok (45-50°) között fekvő - jelentős áfonyatermesztő állam, Michigan és hazánk áfonyatermesztésre alkalmasnak ítélhető területeinek csapadékviszonyai között.
Az összehasonlítás alapjául szolgáló sokévi átlagadatok értékelése arra enged következtetni, hogy - más feltételek alkalmassága esetén - a figyelembe vett évi csapadékösszegek mellett hazánkban is kialakulhatnak a kultúráfonya eredményes termesztésének körzetei

Áfonya növénytani jellemzői

A hazánkban is termesztésre ajánlható áfonyafajták az erikafélék (Ericaceae) családjába tartozó, Észak-Amerikában őshonos Vaccinium australe (délkeleti magasbokrú áfonya), Vaccinium corymbosum (északi magasbokrú áfonya) és a Vaccinium lamarckii (nyugati alacsonybokrú áfonya) vad fajok leszármazottai, amelyek fásszárú, lombhullató cserjék.
Rendkívül finoman bojtos, inkább szétterülő gyökéirendszere a talajfelszín közelében, olykor csak a talajt borító avar alatt helyezkedik el.
Ennek az a magyarázata, hogy e fajok származási helyén gyakran vízelöntés borítja a talajt, de legalábbis - az év nagy részében - igen magas a talajvíz. így a fajfenntartás során azok az egyedek tudtak megmaradni, amelyeknek gyökérzete - hogy levegőhöz jusson - csak nagyon sekélyen helyezkedett el a talajban.
Ez lényeges ismeret, amire a termesztés során feltétlenül figyelemmel kell lenni.

A bokrok hajtásrendszere - fajtától függően - jobban vagy kevésbé elágazó, fája kemény, törékeny.
A vesszők a tél folyamán - szintén fajtára jellemzően - sárgára vagy narancssárgára, illetve skarlátpirosra színeződnek. Mivel a termőrügyek az egyéves vesszőkön képződnek, és az idősebb fás részek növekedése emiatt az évek során csökken, ezért a bokrok tövén évente úgynevezett tőhajtások törnek fel a talajból, amelyek révén a növény mintegy önmagát megifjítja.

A levelek a hajtások csomóin egyesével váltakozva, ellentétes állásban, az oldalhajtásokon általában egy síkban helyezkednek el. A levélnyél igen rövid - általában 1-3 mm, a széles nagylevelü fajták esetében 4-7 mm hosszú - ezáltal úgy tűnik, a levél szinte a hajtáson ül.
A levéllemez - aminek a főér által elválasztott két fele gyakran asszimetrikus alakulású - alakja és mérete fajtára jellemző lehet hosszúkás ellipszis vagy lándzsahegy alakú, olykor hegyesedő tojásdad, általában 40-70 mm hosszú és 20-40 mm széles, a tőhajtásokon azonban elérheti a 120-130 mm hosszúságot és a 60-70 mm szélességet is.
A levéllemez felülete általában sötétzöld és fényes, fonáka világosabb zöld és matt, őszre - fajtától függően - sárgára, narancsszínűre, vagy skarlátpirosra színeződik.
A levéllemez éle a legtöbb fajtánál ép, egyeseknél kissé fűrészesen fogazott, amikor a fogakon egy-egy szőrképlet is lehet.
A levéllemez sejtnedve erősen savas kémhatású, ami 2-3 pH értékkel is lehet alacsonyabb, mint általában a kultúrnövényeké. Jellemző - más növényfajokkal ellentétben - hogy az áfonya fiatalabb leveleiben alacsonyabb, az idősebbekben magasabb a sejtnedv kémhatása.

Az áfonya hajtásrügyei kicsik (1-3 mm hosszúak), hegyesek, karcsúak, általában a vesszők oldalán helyezkednek el.
A virágrügyek, amelyek fajtára jellemzően nagyobbak (5-6 mm hosszúak) és zömökebbek (3-4 mm átmérőjűek) - nyárutóján, ősszel differenciálódnak a levélnyelek hónaljában, általában a vesszők hegyerészén, ritkán a csúcsán.
Ezekből a virágrügyekből tavasszal rövidszártagú (néhány cm hosszú) hajtás fejlődik, amin - többnyire 7-12 virágot tartalmazó - csúcs- és oldalhelyzetű virágzat képződik, amiegyüttesen virágfürtöt alkot (5. kép).
A virágok általában rövidkocsányúak (6-14 mm), hosszuk különbözősége mégis fajtára jellemző.
A virágpárta tojás- vagy kissé zárt harangalakú, forrtszirmú, fehérlő, illetve világosabb vagy erősebb rózsaszín, benne egy gyümölcskezdemény a termővel (bibe) és 8-10 porzó.
A párta tövét, annak védelmére, 5 - háromszög alakú - csészelevél veszi körül, amelyek a virágnyílás idején zöld színűek.


A virágzás ideje - bár részben a fajta, részben az időjárás (különösen a hőmérséklet és a napfény) függvénye - bokronként általában 3-4 hét. A virágnyilás a fürtök tövén kezdődik és halad a fürt csúcsa felé.
A virág megtermékenyülése után a gyümölcskezdeményből bogyó képződik, aminek a kocsánnyal ellentétes csúcsán elhelyezkedő csészelevelek megbarnulnak, illetve átveszik a bogyó színét, majd - fajtára jellemzően - felállóan (pl.Collins) vagy befelé hajolva (pl. Coville, Bluetta, Goldtraube) a bogyó csúcsán mélyebb vagy sekélyebb gödröcskét zárnak be. Más esetben annyira rásímulnak a bogyóra, hogy az benövi a csészeleveleket, miáltal a bogyócsúcs gödröcske nélküli, sima felületű lesz, amin csak a csészelevelek alakja rajzolódik ki (pl. Jersey).

A bogyó fejlődésében három - általában 30-30 napos - jellemző időszakot lehet megkülönböztetni.
Az elsőben a bogyók gyors növekedése, a másodikban alig történő méretbeli változás mellett a színeződés megkezdődése, végül a harmadik szakaszban a bogyó - fajtára jellemző - méretének, színének és beltartalmi értékeinek teljes kialakulása megy végbe.
A bogyóérés - a virágnyílás rendjével ellentétesen - a fürtök csúcsán kezdődik, s halad a töve felé.
A bogyók alakja általában kissé lapítottan gömbölyded, ami azt jelenti, hogy átmérője (2. táblázat) valamivel nagyobb, mint a magassága, és ez, valamint a bogyók átlagsúlya (5. táblázat) szintén fajtára jellemző.
A bogyók mérete egyébként az érésmenet rendje szerint alakul, mert a bogyók a virágzat csúcsa felől a töve felé haladva általában nagyobbak, miértis méretük egy bokron belül sem azonos.
Az érett bogyó kék színanyaga kizárólag a héjában van, ezért - azok számára, akik ismerik az erdei áfonyát, meglepő - a kultúráfonya bogyóinak húsa színtelen.
A bogyóban több-kevesebb (általában 15-75 darab) igen apró mag található, aminek méretére jellemző, hogy 1 g-ban 9000 mag van.

Áfonya metszése
Metszés
A növények életében, fejlődésük során megfigyelhető egy testépítő, erősen vegetatív jellegű, majd egy terméshozó, generatív, s végül - mind a vegetatív, mind a generatív folyamat fokozatos csökkenése révén - egy öregedő időszak.

E fejlődésmenetre figyelemmel, a gyümölcstermesztőnek egyik érdeke, hogy a fejlődés vegetatív időszaka minél rövidebb ideig tartson és minél nagyobb termőfelület kialakulását eredményezze, a másik pedig, hogy a generatív időszak minél hamarabb következzék be, minél tovább tartson és évente sok és jó minőségű gyümölcsöt adjon.
A vegetatív és a generatív időszak között természetesen fokozatos az átmenet, sőt bizonyos párhuzamosság és ebből eredő átfedések is tapasztalhatók attól függően, hogy a külső körülmények (csapadék, öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem, porzófajta hiánya stb.) mikor, melyik fejlődési irányra vannak inkább hatással.
Mindenesetre a gyümölcsök kifejlődéséhez nélkülözhetetlen a lombozat szervesanyag-termelő tevékenysége, ezért a vegetatív és generatív folyamatok olyan összhangját kell megvalósítani, ami optimális mennyiségű és jóminőségű gyümölcsöt eredményez.
Ezt az állapotot nevezzük termőegyensúlynak.
A termőegyensúly megteremtése tehát az áfonyatermesztőnek is alapvető célja, amire a bokrok eltelepítésétől kezdve figyelemmel kell lennie.
Az áfonyabokrok kialakulásának aktív időszaka bár 6-8 év, mégis a telepítést közvetlenül követő esztendőkben már megjelenhetnek az első virágrügyek.
Ezeket a -vesszők hegyerészén elhelyezkedő, zömök, duzzadt - termőrügyeket az ültetvény első két évében távolítsuk el, hogy azok ne vonják el a hajtásnövekedéstől a táperöt, hanem a vegetatív folyamatot erősítve segítsék a bokrok mielőbbi erőteljes kialakulását.
A későbbiekben, amikor bokraink már kezdenek termőre fordulni, a hajtásrendszert igyekezzünk a kívánt termőegyensúlynak megfelelően alakítani.
Ennek módja a metszés, ami olyan termesztéstechnikai müvelet, aminek révén a gyümölcstermő növény hajtásrendszerét a termesztési cél - esetünkben a termőegyensúly fenntartása -érdekében módosítjuk.

A bokrok fejlettségi állapotától függően a telepítést követő 3-4-ik évtől kezdve, az évi rendszeres metszés során:

- először távolítsuk el az elhalt, beteg, sérült vesszőket, gallyakat;
- azután messük le a túl vékony, illetve túl sűrűn képződött vagy lelógó vesszőket;
- majd messük ki tőben a 3-4 évesnél idősebb ágakat;
- végezetül a bokrok körül előtört tőhajtásokból csak 6-8 erőteljesebbet hagyjunk meg, a többit tőből távolítsuk el.

Az áfonyabokrok metszését a nyugalmi időszakban bármikor végezhetjük, mégis inkább ajánlom erre - még a virágzás kezdete előtt - a télvégi időszakot. Előfordulhat ugyanis, hogy a vesszők hegye a tél folyamán kissé visszafagy, s ezt a télvégi metszés során már figyelembe tudjuk venni.

Áfonya igényei - A hőmérséklet

A hőmérséklet
A biokémiai folyamatok alapvető feltétele a hőmérsséklet, ami - változásai révén -fontos szabályozója a növények életműködésének. Különösen vonatkozik ez a fás növényekre - így az áfonyára is - amelyek élettevékenységeire nemcsak a napi hőingadozás, hanem a hőmérséklet egész évi, évszakok szerinti változásai is hatással vannak.
Nem utolsó sorban éppen a hőmérséklet téli és nyári értékeihez történő alkalmazkodás alakította ki a fás növények életműködésének azt a rendjét, amiben a lombhullás után a nyugalmi időszak kezdődik és tart a nedvkeringés tavaszi megindulásáig, amivel kezdetét veszi a - következő nyugalmi állapot bekövetkeztéig tartó - vegetációs vagy tenyészidőszak.



A termesztő számára ez utóbbi tűnik fontosabbnak, mert ebben az időszakban egy sor látható és jól érzékelhető életmegnyilvánulása van a növénynek (pl.rügyfakadás, virágzás, hajtásnövekedés, gyümölcsérés, lombszíneződés stb.).
Mégis, ne felejtsük el, hogy a téli, nyugalmi állapot - kevésbé látványos - történései legalább annyira fontosak, mert ha a tél hidegének megpróbáltatásait növényeink megsínylik, akkor a tenyészidőszak sem lesz olyan látványos, amint azt várnánk.

Fás növényeinknek a tenyészidőszakban történő szakszerű gondozása, jó kondícióban tartása a feltétele annak, hogy szöveteiben elegendő tartalék tápanyagot legyenek képesek még lombhullásig elraktározni, mert ez fogja eredményezni még a tél beállta előtt vesszeik beérését, kellő fásodását, miáltal éghajlatunkon a kultúráfonya fajták képesek télállóak lenni.
Ehhez persze még hozzájárul a teleinket szintén jellemző hótakaró szerepe is, ami már nemcsak a tél hidege, hanem a hideg, szárító szél ellen is védi az áfonyabokrok tövét és - ami nagyon lényeges - a sekélyen elhelyezkedő gyökérzetét.

A tenyészidőszakban a tavaszi utófagyok a virágzásban, esetleg ritkán, a váratlanul beköszöntő őszi, korai fagyok a következő évi termőrügyek károsításával lehetnek veszélyesek gyümölcstermő növényeink számára. A kultúráfonya fajták - más bogyósgyümölcs fajokhoz képest - e tekintetben türőképesebbek.
A tavaszi fagyok általában éppen az áfonyavirágzás idején jelentkeznek, mégis - mind európai országok termesztői, mind hazai tapasztalataink szerint - nem okoznak kárt az áfonya virágzásában. Természetesen ennek a határértékét nem lehet pontosan megadni, mert az áfonya e tűrőképessége függ a fajtától, a növény kondíciójától, a sejtnedvkoncentrációjától, a talaj nedvességtartalmától stb., de sok egybehangzó megállapítás szerint a kultúráfonya fajták fagyokkal szembeni tűrőképessége jobb, mint akár a vadáfonyáé (!), akár más hazai bogyósgyümölcsűé (pl. feketeribiszke).
Ez mindenesetre figyelemre méltó lehetőség az áfonyatermesztésre olyan területeken, ahol más bogyósgyümölcsűek telepítését éppen a tavaszi fagyok veszélye miatt mellőzni kell.

A váratlanul korán beköszöntő -10 °C mértékű őszi fagy a kellően be nem érett vesszőket és a rajtuk lévő rügyeket károsíthatja, sőt - északeurópai tapasztalatok szerint
- az októberi -16, -20°C hőmérséklet esetén még a jól beérett vesszők is elfagynak. Szerencsére, ez utóbbival a mi éghajlatunkon nem kell számolnunk.

Honosítási vizsgálataim eredményei is az áfonya jó fagytűrő képességét igazolják mind a tavaszi utófagyok, mind az esetleges korai őszi fagyok esetén.
A tél folyamán adódó - esetleg egy január végi - erősebb enyhülést követő hirtelen lehűlés viszont már okozhat fagykárosodást. Ilyenkor a hótakaró megvédi ugyan a gyökérzetet és a bokrok tövét, ha a magasabb helyzetű vesszők vissza is fagynak, a növény képes az ép részekből megújulni, de a károsodás az azévi gyümölcshozamot mindenképpen csökkenti.
A talajhőmérséklet közismerten szintén befolyásolja a növények fejlődését.
Amerikai kutatók azt állapították meg, hogy a kultúráfonya fajták számára a legkedvezőbb a 18-21 °C talajhőmérséklet, mert alatta gyengébb, lassúbb a hajtásnövekedés, ami a talajhőmérséklet emelkedésével gyorsabb, erőteljesebb lesz. Ez mindenesetre annyiban figyelemre méltó, hogy áfonyatermesztéssel kerüljük a hideg, nehezen felmelegedő talajokat.
Az áfonyára káros - különösen tartós (8-10 nap) - magas (40-50 °C) léghőmérsékletről nem kívántam szólni, mert éghajlatunkon ilyen veszéllyel nem kell számolnunk. Az viszont figyelembe veendő, hogy a kultúráfonya fiatal növényei érzékenyek a hazai nyarainkon is előforduló magas hőmérsékletre, különösen, ha ahhoz száraz talaj vagy szárító, meleg szél párosul.

Mindezeket összevetve Magyarország szárazföldi jellegű, kevésbé szélsőséges éghajlatával, ami más, hasonló szélességi fokok között fekvő országokéhoz viszonyítva mind télen, mind nyáron kedvezőbb, megállapítható, hogy hazánk, hőmérsékleti adottságainál fogva, alkalmas lehet a kultúráfonya fajták termesztésére azokon a területeken, ahol erre az egyéb feltételek megfelelnek.

Áfonya igényei - A talaj
Szerző: Prof. Dr. Nagy György

A talaj
A különleges életfeltételek közül az áfonya esetében a legnagyobb jelentősége a talajnak van, aminek milyenségével szemben a kultúráfonya rendkívül igényes.

Az eredményes és gazdaságos termesztésre azért sem könnyű a megfelelő talaj adottságú helyet megtalálni, mert az áfonya számára a talaj több jellemzője együttesen kell, hogy kedvező legyen.

Ilyen a közepesen savanyú kémhatású, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású és jó levegőzöttségü talaj.
Ezeket a feltételeket házikertben 1-2 vagy akár néhány bokor számára tenyészedényes vagy konténeres megoldással lehet biztosítani, azonban az áfonya üzemi termesztésének lehetőségei hazánk területén - csupán a talajjal szembeni követelmények miatt is - rendkívül szűk határok közé szorulnak.

Amint már a növénytani leírásnál is szóltam róla, az áfonya a savanyú talajok növénye a legszebben díszlik és a legeredményesebben terem ott, ahol a talaj kémhatása 4,3-4,8 pH között van.
Egyes külföldi termesztők ettől kissé eltérő értékeket is megfelelőnek találtak, mégis többségük véleménye és jó néhány hazai tapasztalat szerint is a 4,8 pH feletti érték sokkal kedvezőtlenebb az áfonya számára, mint - az egyébként jó vízellátottságú, megfelelően levegős és tápanyaggal optimálisan ellátott környezetben - a 4,3 pH-nál valamivel savanyúbb talaj.

Persze ezek szélsőséges értékű megállapítások, mégis felhívják a figyelmet arra, hogy az áfonya talajjal szembeni érzékenysége olyan komplex igényt tükröz, amiben a talaj adottságok (kémhatás, humusztartalom, talajszerkezet, vízellátottság, levegőzöttség) harmónikusan együtt-érvényesülése szükséges a termesztés eredményességéhez.